Néphagyományaink környezettudatosan
(2019-1-HU01-KA229-060920)
Lezárult a „Néphagyományaink környezettudatosan” című projektünk
/2019-1-HU01-KA229-060920_1/
Három ország partnerségével valósult meg, Lettországból – Riga, Romániából - Sepsiszentgyörgy és mi a magyarországi koordinátor Balkányban.
A projektünk témája, hogy sajátos szemszögből környezettudatosan dolgozzuk fel a nemzeti ünnepeinket, hagyományainkat. Mindezt tettük, úgy, hogy mindennapi nevelőmunkánkba építettük be. Igyekeztünk a gyerekeknek, szülőknek megmutatni, hogy az ünnepeinket ne pazarlóan éljük, a földünket ne terheljük feleslegesen. Sikerrel tudtunk mutatni új szokásrendet és magatartás mintát. Olyan szemléletváltozást értünk el, hogy az intézményekben a külsőségek helyett a belső tartalomra sikerült figyelni, törekedtünk a tudatos vásárlói magatartásra.
Első személyes találkozónk a Sepsiszentgyörgyi Hófehérke óvodában volt. Márk Emese intézményvezető és Szép Kinga pályázatért felelős mindent megtett a napköziotthon egész közösségével karöltve, hogy a találkozásunk, a megbeszélések, látogatások élményt nyújtsanak számunkra.
Az intézmények bemutatkozása után a Vackor, majd a Hétpettyes katicabogár – Gargaritele csoport gyerekei népviseletbe öltözve köszöntöttek színvonalas műsorukkal. Az egyhetes program több óvodai foglakozást foglalt magába. Látogatást tettünk a polgármesteri hivatalba, kirándultunk Erdővidékre, nem hagytuk ki a megyeszékhelyi múzeumot, Kézdivásárhely és környékét. Meghallgattuk Márk Emese intézményvezető előadását az oktatási rendszerükről, valamint Szép Kingának az „Óvoda-boldogság program, azaz éljünk a pozitív pszichológia módszereivel” című beszámolóját. Találkozóinkat a nyelvi sokszínűség csak még vidámabbá tette, mivel négy nyelven zajlott magyar, angol, orosz és román nyelven, de időnként lettül is beszéltek. Ezt a Bábeli zűrzavart türelemmel és vidámsággal oldottuk meg. Partner találkozónk az ismerkedés jegyében zajlott, de már itt tudtuk, hogy csak a nyelvünk különböző, de a szívünk a pedagógiai munkához, a gyerekek segítése, a tanítása, az egy.
Második utunk Rigába vezetett a Montessori óvodában, ahol az ott használt módszerrel ismerkedtünk meg. Érdekes volt, hogy a hatévesek már írnak, olvasnak, láttuk, milyen módszerrel sajátítják mindezt el. Interaktív, szakmai beszélgetés folyt team munkában. Módszertani bemutatókat láttunk, ahogyan a Húsvétra készülődnek. Rengeteget tanultunk a Montessori módszerről, nyitottak voltunk az újra, kerestük a hasonlóságokat és különbözőségeket. Ráláttunk Lettország kultúrájára, megkóstoltuk nemzeti ételeiket. Végtelenül kedves, szívélyes, szakmailag elhívatott embereket ismerhettünk meg mindkét országban.
A projekt végén mindig összegezzük a tapasztaltakat. Célunkat elértük, mert úgy valósultak meg ünnepeink előkészületei, hogy a környezettudatosságot végig szem előtt tudtuk tartani. Aktív részesei lehettünk a három ország nemzeti hagyományainak megünneplésében, rengeteg élmény alapú tapasztalatot gyűjtöttünk, amit nemcsak szakmai, de családi körökben is megosztunk.
Sajnos a COVID rendelkezések közbe szóltak, így Lettországban és nálunk is csak későbbi időben tudtuk a partnertalálkozót megtartani. Ez idő alatt sem tétlenkedtünk, hiszen online tartottuk a kapcsolatot, online tekintettünk be egymás munkájába, vagy kisfilmeken.
Eredmény, hogy a néphagyományainkat, ünnepeinket a projekt ideje alatt sikerült környezettudatosan megélni, akár az óvodában, akár otthon. Minden partner úgy értékelte a munkánkat, hogy egyfajta szemléletmód változást értünk el, amelyet képesek vagyunk értékként közvetíteni mind a gyerekek, mind pedig a szülők felé egyaránt.
Köszönjük partnereinknek, hogy velünk dolgoztak, és reméljük még találkozunk, a munkát folytatjuk!
Végül néhány kép
Ajándékozd meg törődéssel Földünket is! Projektünk témája régi és aktuális egyszerre. Sajátos szemszögből, környezettudatosan dolgozzuk fel a nemzeti hagyományainkat, ünnepeinket. A mindennapi nevelőmunkánk során tapasztaljuk, hogy az ünnepekkor milyen pazarló, többnyire környezetterhelő módon viselkedünk, szokásainkat át kell alakítani. Projektünk a pedagógus közösség által a gyermekek közvetítésével kíván hatni a családokra. A digitalizált világot használva, online és személyes találkozókon osztjuk meg programjainkat és ötleteinket. Kampányokhoz csatlakozunk, hogy részesévé tegyük a családokat a valós, közvetlen környezetünkben jelentkező problémák megoldásának. Új szokásrendet és magatartás mintát mutatunk. A projektben a jelen kihívására reagálva, tapasztalatainkra építve 2 partnerünkkel közösen, olyan szemléletváltozást kívánunk elérni, hogy ünnepekkor a külsőségek helyett a belső tartalomra figyeljenek és törekedjenek a tudatos vásárlói magatartásra (pl. ne vásároljon környezetszennyező eljárások útján készülő tömegtermékeket). Kooperatív gondolkodás és munka határon innen és túl. Filmek készítésével megörökítjük és megoszthatóvá tesszük eredményeinket. Kihasználjuk az IKT eszközök nyújtotta lehetőségeket, bevált gyakorlat, hogy nem csak a pedagógusok, de a 3-7 éves korú gyerekek is online kommunikálnak. Célunk az ünnepek környezettudatos megélése az óvodai közösségekben. Eredmények: a három ország nemzeti hagyományainak megismerése, tapasztalatcsere, új módszerek, ötletek tanulása. A projekt megvalósítás az intézmények honlapjain és Facebook oldalán is követhető. A projekt hatása, hogy a pedagógusok és szülők szemlélete is változik, érzékenyebbé válnak. A program által a kisgyermekek képesek lesznek környezettudatos, jó döntéseket hozni. Az intézmények környezete és arculata pozitív változást mutat, elismertségük nő. A pedagógusok világszemlélete tágul, nyelvi és IKT kompetenciáik fejlődnek. Új gyümölcsöző partnerkapcsolatok alakulnak, a nevelőtestületek szívesen vesznek részt nemzetközi projektekben.
A projekthez kapcsolódó e-Twining oklevél